Menü Bezárás

Bevezetés

A magyarok nagy része nem foglalkozik eleget tudatosan saját pénzügyeivel, aminek alapvetően két oka van. Egyrészt a korábbi rendszerben nem volt erre rákényszerítve, másrészt az oktatási panelekből hiányzik ez a témakör, ami pedig a pénzügyi kultúra alapköve lenne.

A képzésen először tisztázzuk a különböző pénzügyi fogalmakat, és egyszerűen, átláthatóan megismerjük a legfontosabb pénzügyi alapokat. A megszerzett tudással később a bonyolultabb összefüggéseket is könnyebben megérthetjük, így reálisabb képet kaphatunk a minket körülvevő világról.

Emellett megismerkedünk különböző pénzügyi konstrukciókkal, illetve bepillantást kapunk a pénzügyi tervezés alapjaiba is, hogy megtudjuk, pontosan mennyibe is kerülnek az álmaink.
A képzés után új nézőpontból látjuk majd saját és mások pénzügyi döntéseit, magabiztosabban kezeljük napi kiadásainkat, és jóval tudatosabban tervezzük a jövőnket. Kevésbé leszünk érzékenyek a váratlan anyagi bizonytalanságra, és a nyugdíjas évekre is időben fel tudunk készülni.

Részletek

Manapság a különböző médiumokban számtalan, a pénzügyeinkkel kapcsolatos információval bombáznak minket, sokszor azonban nem ismerjük a fogalmak pontos jelentését, így azt sem láthatjuk át tisztán, hova futnak ki az összefüggések. Hiányos pénzügyi ismereteink miatt időt, pénzt és energiát veszítünk – miközben sokszor ennek még csak tudatában sem vagyunk.

Az Élet Akadémia ezen tréningje a pénzügyeinkkel kapcsolatos tudatosságot hivatott elősegíteni. A résztvevők elsajátíthatják a rövid és hosszú távú pénzügyi tervezés hatékony metódusát, segítséget kapnak jelenlegi helyzetük megértéséhez, átlátásához, és lehetőségeik feltérképezéséhez.

Szeretnénk megmutatni, hogy pénzügyei márpedig mindenkinek vannak és ha el szeretné érni kitűzött céljait, fontos, hogy foglalkozzon az anyagi vonzatokkal is.

Célok

  • Mit jelentenek az életünkben előforduló pénzügyi kifejezések, mi rejlik a reklámok mögött, hogyan is működik a hitelezés, milyen legendák és téves információk keringenek a mindennapokban, hogyan lehet egyszerűen kiigazodni a bonyolult pénzügyi hírekben?
  • Mit jelent a pénzügyi tervezés, miért éri meg ez nekem, hogyan működik ez a gyakorlatban, hogyan tudok árcédulát tenni az álmaim mellé?
  • Hogyan lesz nyugdíjam, ki fog rólam gondoskodni öreg koromra, mit kell tennem már ma, hogy biztosítani tudjam a jövőmet?