Tisztelt Szülő!

Örömmel köszöntjük Önt az Élet Akadémia kezdeményezés honlapján!

Képzésünket olyan fiatalok számára álmodtuk meg, akik már pályaválasztás előtt állnak, ennek ellenére még nincsenek egyértelmű elképzeléseik arról, hogy milyen hivatás is lenne a megfelelő számukra.

Küldetésünk az, hogy egy hatnapos program keretében hatékonyan segítsük őket a saját Útjukra, hogy olyan szakmára tegyék le végül a voksukat, ami illeszkedik az álmaikhoz, a lehetőségeikhez, a képességeikhez és az érdeklődésükhöz.

Nem mondjuk meg, mi legyen ha nagy lesz, fontosnak tartjuk, hogy az „aha-élmény”-t mindenki maga tapasztalja meg.

Eredeti programunk piaci keretek között valósult és valósul meg, a 2015-ös év folyamán azonban számtalan pedagógussal való beszélgetésünk során kikristályosodott, hogy az Élet Akadémia programját nem csak mi tartjuk egyedinek, hiánypótlónak és igen hasznosnak a fiatalok számára. A tavalyi év éppen ezért számunkra is fordulót jelentett, több hazai középiskola vezetősége is úgy döntött, programunkat behívja az iskolája falai közé. A tréning így mostanra több intézményben is működik, illetve folyamatosan várjuk érdeklődő pedagógusok, szülők jelentkezését, akik szeretnék, ha az ő gyermekük iskolájában is indulhatna a program. Ennek érdekében igyekszünk maximálisan együttműködni és az adott intézmény lehetőségeihez, a diákok napirendjéhez tőlünk telhetően igazodva a legmegfelelőbb konstrukciót kialakítani.

A képzés részleteiről bővebb információt a Képzéseink fül alatt talál.