Az ideális partner és az álomállás keresése technikai szempontból nagyon hasonló elvek mentén működik: mindkettő esetében tulajdonképpen magunkat akarjuk „értékesíteni” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Gerlei Béla karrier-tanácsadó, a Karrier Intézet igazgatója.

A siker alapja mindkét esetben az önismeret, hiszen úgy semmit nem lehet jól eladni, hogy nem ismerjük a termékünket. A karrier-tanácsadó elmondása szerint mindkét esetben fontos, hogy tisztában legyünk saját értékeinkkel, képességeinkkel és igényeinkkel. Vagyis az első lépés az, hogy meghatározzuk, mi az, amit a munka- vagy a párkapcsolatba be akarunk és be is tudunk vinni, illetve mi az, amit mi szeretnénk kapni. A tapasztalat azt mutatja, minél tudatosabbak vagyunk bármelyik területen, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtaláljuk, amit keresünk, és nem hozunk olyan döntéseket, amelyeket később megbánunk. Lényeges tényező még, mire összpontosítunk a keresés során: általában nem lehet egyszerre mindent megkapni, ki kell választanunk, mi az, ami tényleg fontos a számunkra.

Például aki egyszerre szeretne üzletkötő és kontroller lenni, legalább olyan nehéz feladatot ad magának, mint aki egy személyben szeretne bokszbajnokot és jogászdoktort partnernek. Ugyanígy, aki kétoldalas elváráslistával érkezik a találkákra, valószínűleg rendszeresen egyedül távozik.

 

happy1
A második lépés az adott „piac” ismerete – mondja Gerlei Béla. Kik a vevők, mik az elvárásaik, hol vannak, milyenek az árak, ki a konkurencia, mi a mi versenyelőnyünk? Az elképzeléseinket érdemes a „piackutatási” információkkal összevetni, és ha szükséges, akkor korrigálni azt. Más szóval, ha a választott ágazatban például alacsonyak a fizetések, akkor vagy az igényeinket kell lejjebb adni, vagy máshol (esetleg máshogy) célszerű próbálkozni. Így például ha valaki úgy érzi, az ő hivatása a tanítás, akkor vagy beéri a köztisztviselői fizetéssel, vagy pedig kicsit változtat az irányon, és keres magának egy jól vagy legalábbis jobban fizető tréneri állást. A párkeresés során is ismernünk kell az elérhető „piacot”: legtöbbször felesleges a negyvenéves hölgyeknek huszonéves fiatalembereket keresniük – tartós kapcsolatra.

A piac és önmagunk ismeretében kerülhet sor – harmadik lépésként – a keresési stratégia kidolgozására. Egy tv-riporteri pozíció elnyeréséhez teljesen más megközelítést célszerű alkalmaznunk, mint ha önkormányzati ügyintézők szeretnénk lenni. Hasonlóan: valószínűleg egészen más kapcsolatra találunk egy könyvtár félhomályában, mint mondjuk egy népszerű szórakozóhelyen hajnali négykor.

A „keresők” gyakran elfeledkeznek az első három lépésről és egyből a marketingbe vetik bele magukat. Pedig a „mit vegyek fel?” kérdés önmagában nem értelmezhető. A csomagolás, a reklám fontos része az eladási folyamatnak, de nem az elsődleges – véli a tanácsadó. Ahogy a szerelmeslevél-mintának, úgy az önéletrajzmintának sincs sok értelme. Bármelyiket is vetjük képernyőre, csak úgy érdemes, ha tudjuk, kinek és miért írjuk.

Az állásinterjú sok szempontból hasonlít az első randevúra: talán kicsit izgulunk, igyekszünk minél jobban megismerni a velünk szemben ülőt, mindkét fél a legjobb oldalát igyekszik mutatni, és mindkét esetben hosszú távú kapcsolatról hozunk kölcsönösen döntést.

A párhuzamok mellett nem szabad elfeledkezni a különbségekről sem. A vállalatok számára csak „emberi erőforrások” leszünk, amelyekre csak addig van szükség, amíg profitot termelnek, és sehol sem szerepel a munkaszerződésben a holtodiglan-holtomiglan. Ahogy az amerikaiak mondják: „Ne szeress bele a munkahelyedbe, mert nem fog viszontszeretni” – zárta le a beszélgetést

 

Forrás: Világgazdaság

Hozzászólok