A digitális oktatás egyszerre lehet játék és mélyreható tanulás, amelyben a hagyományosan vett számonkérést és a puskázást el lehet felejteni. Sok szakember úgy véli és egyetértek, annak nincs értelme, hogy a frontális oktatást vigyék át a digitális térbe. Amire szükség van: tolerancia, nyitottság, rugalmasság, módszertani sokszínűség.

Az első cikkben a toleranciáról, a másodikban a nyitottságról volt szó, most a rugalmasság következik.

Rugalmasság mindenki felől és mindenki felé – szépen kialakul majd minden, lesz, amit el kell engedni, pedig azt hittük de jó, aztán lesz, amit meg kell tanulni, el kell kezdeni használni pedig féltünk, ódzkodtunk tőle. Lehet a gyerek tanít szülőt, Tanárt, szülő gyereket és Tanárt, Tanár gyereket és szülőt. A hagyományos szerepeket el kell felejteni.

Egy szakmai cikkben olvastam, hogy a jó digitális oktatóprogramokat a pedagógia és informatika tudására építve, a korszerű pszichológia ismereteit figyelembe véve alakították ki. Ennek része mindaz, amit ma az emlékezetről, a figyelemről, a tudásról, a tanulásról és ezek kapcsolatáról tudunk. A tanulás és a játék együttese a digitális eszközök segítségével a gyermeki agyban elképesztő változásokat mobilizál.

 

Ami nekem különösen tetszik, hogy talán végre elindulhatunk ezekkel a rendszerekkel, eszközökkel egy olyan oktatás felé, ahol nem a felelés, dolgozatírás a központi téma, hanem hogy minél érdekesebben, játékosabban adják le a tananyagot a Tanárok, valóban ők tanítással foglalkozhatnak, a tudás átadásával, s „felelésre” ott vannak a teszt oldalak, amiket az informatikának köszönhetően maga a rendszer ki is javít. Hát nem csodás?! Nem kell órákat dolgozatok javításával tölteni. Olyan szörnyű ez? Sőt messzebbre megyek, mi lenne, ha végre nem a lexikális tudást mérnénk fel. Nem a definíciót, az évszámot és a képletet, hanem az összefüggések felismerését és használatát. Mindenki a puskázástól fél az online térben, de ha a tudás használatát mérjük fel, ott egyszerűen nem lehet puskázni. Nagy álmom valósulna meg, ha végre úgy oktatnák a gyerekeinket, hogy egy időben tanulják pl. az adott korszak történelmét, irodalmát, művészettörténelmét hozzá véve, hogy földrajzilag is ekkor éppen, hogyan nézett ki a világ. Ekkor értenék meg Petőfit, Radnótit, lenne nagyobb értelme az Egri Csillagoknak, a reneszánsz kornak és sorolhatnám a példákat. Nem pontos évszámokat tanulnának, hanem például, hogy hányadik században játszódnak az események és ehhez kötnének mindent.

Fontos, hogy a vírus elvonultával, ne menjünk vissza oda, ahonnan jöttünk. Ebben segíthet, ha visszajelzést adunk egymásnak, elmondjuk mi volt jó, mi kevésbé, s legfőképpen ne hagyjuk abba, ami most végre elindult. Az élményszerű, játékos tanulás ezután az osztályteremben is jelen legyen, a digitális eszközöket használja mindenki bátran. Költözzön be az oktatásba a sokszínűség. A Tanároknak legyenek keretek, támpontok, de ezen belül mindenki szabadon választhassa meg hogyan és mit oktat. A gyerek akár néha vehessen ki „szabadnapot” ha elfárad vagy tanulhasson egy-egy napot home school-ban. Ezek éves össz számát meg lehetne határozni. Legyen az ő felelőssége, hogy adott határidőre ettől függetlenül le kell adnia bizonyos projekt munkákat, így nem marad el senki az anyagban.

 

 

Minden gyerek más, minden család más, sokféle a szülők, Tanárok hozzáállása, véleménye. Nem lehet olyan rendszert létrehozni, ami mindenkinek tetszik majd. De megfelelő kommunikációval, a sokszor emlegetett nyitottsággal, rugalmassággal szerintem most valami fantasztikusat lehet/ne létrehozni. Olyat, amiben a szereplők fellélegezhetnek s egyben örömmel vesznek részt. S amiben sikerülne felnevelni egy felelős digitális nemzedéket.

 

Deák Andrea